Jancsi bohóc a nevem,
Cintányér a tenyerem.
Orrom krumpli, szemem szén
Szeretném, ha szeretnél.
Velem nevetsz, ha szeretsz,
Ha nem szeretsz, elmehetsz.
Szívem, mint a cégtábla
Ruhámra van mintázva.

Március 6.-án jelmezbál lesz az oviban. A rendezvényre a reggeli után kerül sor, amelyen az intézmény óvodásai otthon készített jelmezeikbe öltöznek és felvonulnak. Fényképeken és videón is megörökítik a bulit, amit utólag feltehetően meg lehet majd vásárolni.

Jegeske, a jegesmedvebocs egyszer így szólt a mamájához:
– Repülni szeretnék.
– Próbáld meg – mondta a mamája.
– Lehet, hogy neked is sikerül.
– De nem tudom, hogyan kell repülni
– sóhajtott Jegeske.
Mamája kedvesen megcibálta a fülét, és a sziklán üldögélő sirályokra mutatott.
– Figyeld meg, hogyan repülnek a madarak. Ők tudják, hogyan kell. Én addig elmegyek halat fogni.
El is ment. Jegeske pedig ottmaradt egyedül, és elkezdte figyelni a sirályokat.
A sziklán üldögéltek. Rikoltoztak. Azután a jegesmedvebocs feje fölött röpdöstek. Jegeske pedig szomorúan figyelte őket, és az ég felé meresztette hegyes orrocskáját.
„Biztosan csak nekifutásból lehet felszállni” – gondolta Jegeske.
Elkezdett hát ő is szaladni a havon. De ahelyett hogy felrepült volna, keresztülbucskázott
a fején, és végiggurult a parton, úgyhogy egészen elszédült tőle.
„Nem, ez még nem az igazi” – gondolta Jegeske. Föltápászkodott, lerázta a havat bundájáról, és visszacammogott ahhoz a sziklához, amelyen a sirályok rikoltoztak.
„A szikláról kellene megpróbálni, ahogy a sirályok is csinálják. Nekik mindig sikerül fölrepülni!” – gondolta nekibátorodva Jegeske.
Valahogy nagy nehezen sikerült fölkapaszkodnia a sziklára. De úgy félt, hogy még a szemét is becsukta. Aztán meglengette a mancsát, és... ugrott. Még az volt a szerencséje, hogy egy hóbuckába pottyant, és így nem ütötte meg magát nagyon. Kimászott a hóbuckából, és ezt dörmögte:
– Erről a szikláról csak a földre lehet szállni... De én az égbe akarok fölrepülni!
Aztán Jegeske megállt egy pillanatra. Mancsával megvakarta a fejét, és így szólt:
– Világos, hogy a madarak azért tudnak röpülni, mert van szárnyuk. Megvárom én is, amíg kinő a szárnyam. Addig pedig megtanulom a mamától, hogyan kell halat fogni.

Mi vagyunk a kis verebek
Körbe-körbe ugrálunk
De ha jön a sanda macska
Gyorsan fészkünkre szállunk

Fuss!

Hipp-hopp, itt vagyok,
azt eszem, amit kapok.
Ha nem kapok: csip-csirip!
Koldulgatok egy kicsit:
morzsát, maradék kenyeret,
megrakom jól a begyemet.

Télapóka juj, juj, juj,
az arcunkba havat fúj.

Szakállából szerteszét
fújja a sok pelyhecskét.

Örülnek a gyerekek,
kapkodják a pelyheket.

Nem baj, nem baj az a jó,
rázd a havat Télapó!